Értékesítési stratégia kidolgozása

Értékesítési stratégia kidolgozása és adott esetben felülvizsgálata bizony elkerülhetetlen. Sajnos ugyanakkor gyakran fordul elő, hogy KKV-k nem rendelkeznek ilyennel. A cég fejlődési stádiumaiból következően évről-évre a könnyebb ellenállás felé haladnak, vagyis ahonnan feltűnik egy vevő, arra megy a KKV szektor! Ez alapvetően nem baj, hiszen ez a piac azon funkcióját jelzi, hogy a kereslet szabályozza a kínálatot.

Természetesen egy mikro vállalkozásnak nem feltétlenül kell rendelkeznie egy írott dokumentummal, aminek Értékesítési stratégia a címe. Viszont, nem ártana tudni, hogy mégis kivel vagy kikkel tartjuk elképzelhetőnek az együttműködést rövid-, közép-, és hosszútávon.
A megszokott értékesítési csatornák bedugulhatnak, az üzleti modell borulhat, és arra tudni kell reagálni. Ehhez kellene, hogy legyen A és legalább B tervünk, és tisztában kellene lennünk, hogy a jelen árrés milyen irányú terjeszkedést, vagy menekülási utat enged a vállalkozás számára.

Ha egy hazai gyártó hosszabb távon szeretne bekerülni egy nemzetközi lánc üzleteibe, már sokkal korábban úgy kell, hogy kialakítsa és a piaccal elfogadtassa árait, hogy ismeri a majdani feltételeket, és van annyi tartalék az áraiban, hogy a láncokra jellemző (adott esetben külső és belső marzsot is tartalmazó) árazási modellt is elbírja.


Kérje az Önök cégére szabott árajánlatunkat!

Kereskedelmi tanácsadásunkról itt olvashat.

Aktuális hírek

Innovation360 - globális tanácsadói tagság

2015. 07 10.

A CT Consulting a skandináv hátterű globális tevékenységű és presztízsű Innovation360 tanácsadói hálózat tagja lett, miután két tanácsadója is elnyerte akkreditációját Stockholmban.


Stratégiaalkotás középvállalkozások számára

2015. 04 20.

A középvállalkozások helyzete különleges, de a nehézségek, amelyekkel szembesülnek, tipikusak. A kisvállalkozói problémák - forráshiány - már nem jelentenek napi problémát, de a nagyvállalati működés - strukúra és automatizmusok - és a megfelelő kultúra még nem szükségszerűen alakultA vállalat Magyarországon már megtalálta a helyét a piacon. A további növekedési lehetőség korlátozott, vagy túl sokba kerül.

Ebben lehet partner a CT Consulting új 3OUT projektje.


Elindult a Piaci Bevezetés pont kom!

2015. 04 09.

Piaci bevezetési szolgáltatásainkat kisvállalkozások gyakran azért nem tudták igénybe venni, mivel a középvállalkozásokra és nemzetközi cégekre szabott szolgáltatásaink árazása nagyon nehezen volt elérhető számukra. Akikkel viszont elkezdtünk dolgozni, szinte azonnal érezték az együttműködés előnyeit. Amit viszont velük együtt tapasztaltunk meg, hogy a szolgáltatásaink automatikusan más fókuszt kaptak az ilyen esetekben. Ez pedig egy új, külön számukra kialakított árazási stratégiát tett lehetővé...

5 országában végzünk kereskedelmi ügynöki tevékenységet, piaci bevezetést, illetve a külpiacra lépéssel, a pozíció javításával kapcsolatos marketing és üzletviteli tanácsadást.

Kapcsolat

E-mail: info@ct-consulting.co
Székhely:
1143 Budapest, Ilka u. 25-27.
Bankszámlaszám:
10918001-00000093-07710009